HAZATÉRNI az EGYSÉGBE csoport indul! 2018

Namaste,

Szeretettel köszöntelek benneteket!
Indiából hazatérve egy csodálatos programsorozat született meg bennem, ami a sok év munkájának és belső átalakulásomnak gyümölcse.
Ezt a gyümölcsöt szeretném Veletek megosztani, hogy az ÉN MUNKÁM GYÜMÖLCSE legyen a TI GYÜMÖLCSEITEK MAGJA! Ha az életet egy óceánnak nevezném, akkor nagyon sok mélységet és magasságot jártam meg ebben az óceánban. Nagyon sok fizikai, érzelmi és misztikus tapasztalással. Az Istenim szeretettel tanított. Minden tanítást tapasztalássá tett bennem: alázatra, türelemre, elfogadásra, megadásra és átadásra tanított. Elfogadásra, amikor az élet kihívások elé állított, amikor próbára tett. Erőt adott és bölcsességet, hogy a hibáimból tanulni tudjak, fejlődni általuk és egy magasabb szintre lépni. Alázatra, amikor azt éreztem, hogy fönt vagyok és szárnyalok és az én kezemben vannak a dolgok. Hatalmas értékeket kaptam Tőle. Megértést, elfogadást kaptam tőle, ítélkezések nélkül tanított. Biztonságban éreztem magam, amikor azt éreztem, hogy minden összeomlik, mert tudtam, hogy NEM ítél meg engem, bármit is tettem és éreztem a szeretetét, a segítő kezeit, amellyel mindig felemelt engem amikor azt éreztem, nincs remény. Minden helyzetben önmagam lehettem. A legmélyebb alázattal és szeretettel adom tovább Nektek azokat a tanításokat, azokat a tapasztalásokat, azokat a minőségeket, melyek engem alakítottak át és aminek a birtokában vagyok.

Első alkalom:
VÁGYAK MEGTEREMTÉSE, AKADÁLYOK OLDÁSA
2018 január 3.-a 18:00

A programsorozat célja, hogy a résztvevők elmozduljanak egy olyan tudatállapotba –  a belső béke, a belső nyugalom, a belső erő, az öröm, a szeretet, a szabadság, a hála állapotába, ahol olyan személyekké válnak, akiknek EREJÜK VAN minden élethelyzetben és kihívásban helyt állni. Akiknek a fókusza mindig a megoldáson van a problémák felnagyítása, a drámázás helyett. Egy belső békéből, nyugalomból és bölcsességből születik meg minden, amit létrehoznak. Akár az EGÉSZSÉGÜKET, a BŐSÉGÜKET vagy a KAPCSOLATAIKAT érinti ez. Minden élethelyzetben a Forrás, az Isteni segítségével, együttműködve, összekapcsolódva az ÉLETTEL, teremtik meg a CSODÁKKAL TELI SORSUKAT. Olyan állapot ez, ahol a résztvevők egy csodálatos sorsot képesek teremteni önmaguk és környezetük számára. Az életük minden aspektusában könnyedén és örömmel lesznek képesek bőséget teremteni:
– egészséges testet,
– szellemet,
– szeretetteljes kapcsolatokat,
– igazi bőséget a belvilágban és a külvilágban egyaránt…

Ahogyan együtt haladunk ezen az utazáson – egyre mélyebbre és mélyebbre – rengeteg félelmet, ellenállást és téves koncepciót, haragot, dühöt, bizonytalanságot, mohóságot, szégyent és bűntudatot fogunk elengedni. Meg fogod ismerni az Igazi ÖNMAGAD. Ezek nagyon mély és fontos lépések, ezek nélkül NINCS IGAZI ÁTALAKULÁS és NINCS TARTÓS VÁLTOZÁS az életedben.  Mégis kényelmesen és biztonságosan fogod ezeket a lépéseket megtenni. Ahogyan vezetlek végig a folyamatodon, egyre erősebben fogod érezni az ISTENI KEZET, a kapcsolatod egyre erősebbé válik Vele. Összekapcsolódsz Magaddal, a körülötted élő emberekkel. A félelmekkel, bizonytalanságokkal teli életedből egy varázslatos világban fogod találni magad. Meg fogod találni az IGAZI szívből jövő víziódat, mert egy teljesen más tudatosságba fogsz kerülni.

Ez az UTAZÁS nem csupán arról szól, hogy van egy problémád és megoldódik, van egy kis szeretet a kapcsolataidban és most egy kicsit több lesz… Nem kétségbeesett, félelmekkel, ellenállással teli belső állapotból indul ki, hanem a belső tudásából annak, hogy mennyire GYÖNYÖRŰ A TEREMTÉS és NEM CSAK RÓLAD SZÓL. Nem kísért, nem tart fogva a múlt fájdalmas tapasztalása és nem ejt kétségbe a jövő gondolata. A mostban éled az életed, nyitottan és izgatottan fogadva azt, amit hoz az ÉLET számodra.  Szépséget, jóságot teremtesz és ez NEM ÁLL MEG nálad, hanem mindenki érezni fogja körülötted ezt a VARÁZSLATOT!

Egy SPIRITUÁLIS LÉNNYÉ válsz, aki össze van kapcsolva önmagával és az ÉLETTEL. Egy átalakult emberré ,aki bőséget, szeretetet, békét és örömet hoz a világba.

Amikor hazajöttem Indiából, azt éreztem annyira szabad vagyok – gazdagnak és nyugodtnak, erősnek és izgatottnak éreztem magam. Telve hálával és szeretettel, örömmel és nyitottsággal. Azt éreztem, hogy bármi lehetséges számomra. Mindent KÖNNYEDÉN és BOLDOGAN hozok létre. Az Univerzum minden rezdülése értem van, minden engem támogat. Valójában minden, amit szeretnék, magától történik meg. Rendező, segítő, szerető és támogató energiákat tapasztalok. Összekapcsoltságban vagyok mindennel és mindenkivel. A körülöttem lévő emberek élete elkezd rendeződni. Ezek azok a minőségek, amelyekkel a belő állapotomat a leginkább tudnám jellemezni. Ezt az állapotot szeretném továbbadni Számotokra. Ebből az állapotból lehet egy szép sorsot teremteni, mert a belső állapot az, ami a külvilágunkban manifesztálja magát.

.

“Egy boldog ember boldog világot teremt önmaga körül,
egy boldogtalan ember pedig szenvedést okoz a körülötte élőknek.”

.

Amikor az életedet a szenvedés állapotából építed fel, azt fogod tapasztalni, hogy összeomlik minden. A kapcsolatok összeomlanak, a bőséged összeomlik, az egészséged összeomlik és spirituálisan is összeomlasz.  Minden elveszíti a jelentőségét. A kapcsolatok kiégnek, elkezded okolni a főnöködet, a párodat, Istent, az életet, a sorsodat… Hiányt érzel az életedben, egy űrt és ez az űr, ez a hiány, ez a magány átterjed, behálózza, rátelepszik a kapcsolataidra, az egészségedre, a bőségedre és mindent felemészt. Próbálod az űrt betölteni, próbálsz fejlődni, tanulni… Elvonulsz, vásárolsz,utazol,nyaralsz,hajszolod az élvezeteket, de valójában csak a rossz állapotod elől menekülsz.
Ahogyan a programokon haladunk végig, kiemelkedsz a SZENVEDÉS állapotából, SZABADDÁ ,BOLDOGGÁ válsz, EGYSÉGBE kerülsz, ahol egy csodákkal teli élet kapui nyílnak ki számodra.

.

Ha szeretnél részese lenni ennek a csodálatos programsorozatnak, – ami 10 év tapasztalatát és munkáját hordozza – ennek a belső utazásnak és átalakulásnak, kapcsolódj be TE is hozzánk! Egyenlőre két csoport indul, részletekről a kurzus elő programján és hírlevélben is értesülhettek.

A programsorozat nagyon intenzív alkalmakból, egész napos mélyítőkből, egyéni konzultációkból, egyéni és csoportos oldásokból áll. A programok során a résztvevők különleges Prána Deekshát fogadhatnak, és különleges Szentély folyamatokon is részt vehetnek.

Dolgozunk a programokkal, amik meghatározzák és irányítják az életünket,
– az előző életek -,
– a magzati kor -,
– a gyermekkori -,
– és a tudatos programjainkkal.
Dolgozunk a Karmával,
Dolgozunk az Őseinkkel,
Dolgozunk a kapcsolatainkon:
– Önmagunkkal -,
– Szüleinkkel – ,
-Testvéreinkkel -,
– Párunkkal -,
– Gyermekeinkkel,
– ISTENIVEL való kapcsolatunkon…
Dolgozunk a Bőség nyolc aspektusán.
Dolgozunk a testi, érzelmi és szellemi egészségünkön.
Különböző módszerek segítségével tisztítjuk az energia-testek toxinjait…

A programok egymásra épülnek, de bárhol bekapcsolódhatsz hozzánk. Ha a legteljesebb átalakulást szeretnéd elérni, akkor csináld végig, hiszen minden rész segíti és kiegészíti egymást és együtt alkotnak kerek egészet.

Ha késztetést érzel, hogy másoknak is segíts egy szép élet, egy szép világ megteremtésében és már van tapasztalatod a belső átalakulásról, akkor mesélj a saját tapasztalataidról másoknak és ajánld ezt a csodálatos lehetőséget, oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel is.

.

VÁGYAK MEGTEREMTÉSE, AKADÁLYOK OLDÁSA
és a 2018-as év TUDATOS MEGTEREMTÉSE
2018 január 3.-a 18:00

.

Ezen  a szerdán, az ELSŐ alkalommal a vágyainkkal fogunk foglalkozni, megnézzük a belső állapotunkat, hol tart most, hiszen utazni csak úgy lehet, ha tudod, honnan indulsz. Hogyan teremtetted, hogy mennyi elégedetlenségből, haragból építetted fel eddig. Meghatározzuk a célt is, ahová érni szeretnénk – a belső állapotunkat illetően, illetve amit el szeretnénk érni a külvilágunkban ebből a gyönyörűséges belső állapotból kiindulva. Megteremtjük a 2018-as év fókuszát, hiszen az élet cél nélkül olyan, mint egy utazás végállomás nélkül.

.

További részletek hamarosan.

.

A korlátozott férőhelyek miatt előzetes telefonos bejelentkezés szükséges.
A programok részvételi díja alkalmanként 5000 forint, a második rész 2000Ft hozzájárulás.
A kettő együtt 6000Ft hozzájárulás.
Időpont 2018 január 3.-a szerda, 18-21 óráig.
64 deeksha 21-órától.

.

Várlak szeretettel

Csiki Tünde

Felébredett EgységTréner
SzentélyKonduktor

+36202913234