Tag Archive for: Szeretet a családban

Szeretettel meghívlak a következő debreceni programra szombaton!
Az e heti Ekam Circle témája SZERETET A CSALÁDBAN

10:00 – Lélektársam merre vagy – Párkapcsolat és lélektárs
14:00 – Ekam Kör 3.hét – Szeretet a családban

Az EKAM Körök olyan helyek, ahol az Isteni nagy bőségben áramlik be az életedbe. Ezek bölcsők, melyek az egyén spirituális fejlődését támogatják.
Az Ekam Körök olyanok, mint a műholdak, melyek az EKAM erejéhez hangolódnak – segítve az egyéneket, a családokat és a csoportokat elmozdulni a boldogtalanságból a csodálatos állapotokba, a kapcsolat nélküli állapotból a kapcsolódás állapotába, az elválsztottságból az Egységbe. Ezek olyan helyek, ahol megtapasztalhatod a test, az elme és a szív gyógyulását.
Az Ekam körökben bölcsesség, meditáció, ima és örömteli beszélgetés folyamatán haladsz keresztül.
Ez egy hely a szívből jövő kapcsolódás számára.
Ekam mitra az O&O Akadémia, az alapítóinak – Preethaji-nek és Krishnaji-nek különlegesen képzett hallgatója, aki segít megőrizni, fenntartani a teret az Isteni erő áramlásának. Az elhivatottsága a szolgálatra és a spirituális utazásai az Akadémián képessé teszik arra, hogy Ekam mitra legyen.
Az EKAM körök – hétről hétre más folyamattal!
1.hét – Az Univerzális Intelligencia elérése az akadályok elhárításáért
2.hét – Egészség és Vitalitás
3.hét – Szeretet a családban
4.hét – Prosperitás
5.hét – Stressz elengedése
6.hét – Szevedély a munkában
7.hét – Intelligencia
8.hét – Eltávozottak elengedése

További részletek a honlapon:
https://egysegaldas.hu/ekam-circle/

A következő alkalom témája a PÁRKAPCSOLAT.
Akár párkapcsolatban élsz, akár vágyakozol rá, ez a program segíteni fog neked a BOLDOG és HARMONIKUS PÁRKAPCSOLAT megteremtésében!
Nagyon sok kapcsolatunk van az életben, de a legnagyobb jelentőségű, legfontosabb kapcsolat, ami a legnagyobb ÉLVEZETET és ÖRÖMÖT képes adni számodra, ahol igazán KITELJESEDHETSZ, ahol igazán FEJLŐDHETSZ és VÁLTOZHATSZ, az a párkapcsolat. A párkapcsolat képes hatalmas boldogságot vagy félelmetes mélységeket teremteni az életedben. A HARMONIKUS, BOLDOG párkapcsolat nem csak folyamatos fejlődést, fókuszt ad az életednek, hanem kihat a bőségre, az egészségre és a hivatásodra is. A párkapcsolatból áradó tisztelet és szeretet hat minden kapcsolatunkra, így alapjaiban képes megváltoztatni az életünket 🙂
A párkapcsolat adja a legnagyobb lehetőséget, hogy önmagadra ismerj, hiszen ez a kapcsolat a legerőteljesebb tükör számodra. A párod tükrében láthatod önmagad, a félelmeidet, bizonytalanságaidat, a vágyaidat, kudarcaidat… Ezt a tükröt felismerve és megvizsgálva a kapcsolatod egy új szintre emelkedik, ahol a fejlődés örömteli utazássá válik számotokra.
A le nem zárt kapcsolataid terhei kihatnak az életed minden területére és akadályoznak, hogy tisztán tudj kapcsolódni vagy új párkapcsolatot kialakítani ezért a régi kapcsolatok rendezése kulcsfontosságú.
Ha nem élsz párkapcsolatban, akkor is a vágyaid szerinti irányba fogsz elmozdulni, oldódnak az akadályok, a félelmek és az univerzum sakktábláján a bábuk érted fognak megmozdulni 🙂
– előző kapcsolatok sérelmeinek feloldása és a régi kapcsolatok lezárása,
– szülői minták felismerése, oldása,
– párkapcsolat magasabb szintre emelése,
– új vagy vágyott párkapcsolat megteremtése
Rendkívül erőteljes gyógyító energiatérben az Egység Egyetemről, Indiából hozott intenzív gyakorlatokkal emelkedünk magasabb tudatállapotba, hogy képesek legyünk az életünkben és a párkapcsolatunkban az ÖRÖMET, SZERETETET, ELFOGADÁST tapasztalni.
Ha egyedül veszel részt a programon és csak magadon dolgozol, akkor is hatalmas változást fogsz tapasztalni az életedben, de ha a pároddal együtt vesztek részt, az átalakulás és a változás még erőteljesebb!

Korlátozott férőhelyek miatt előzetes telefonos bejelentkezés szükséges!

Időpont:
2020. február 1. szombat, 10:00-kb18:00-ig

Helyszín:
Debrecen / A helyszinről érdeklődj telefonon!

Várlak szeretettel!
Csiki Tünde
Egy Tudatosság Tréner
Egység Tréner
+36202913234

https://egysegaldas.hu/ekam-circle/
https://egysegaldas.hu/programok/hazateres-az-egysegbe/

Szeretettel meghívlak a következő budapesti programra vasárnap!

2020. február 2. vasárnap, 10:00-kb17:00-ig

Helyszín:
Budapest / A helyszinről érdeklődj telefonon!